Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Segítség, apa leszek!

2009.06.10

Tizenévesen, sőt még húszévesen is, annak idején a negyven év örökkévalóságnak tűnt, és szent meggyőződésem volt, hogy addigra már régen családos apuka leszek. Aztán valahogy az idő múlásával megmaradtam úgy, ahogy voltam: bohém agglegénynek. Párom, aki kétgyerekes elvált anyuka, bármennyire is igyekezett, nem tudott meggyőzni az összeköltözés előnyeiről. Jómagam, annyira  megszokván ezt az állapotot, már el  sem tudtam képzelni, hogy családos legyek. Szüleim is lemondtak róla, hogy valaha is lesz unokájuk, pedig nagyon szerették volna.


Kép

Kép forrása: http://www.webstockpro.com/Blend/BLD014713.Couples-hands-resting-on-pregnant-Photo


Az idő múlásával végül elfogytak a kifogásaim, talán meg is untam egy időre az agglegény életet. Beadtam a derekam, és igent mondtam páromnak az összeköltözésre. Innentől kezdve mintha egy légörvény szippantott volna be. Hihetetlen gyorsasággal peregni kezdtek a dolgok. Szinte rekord időn belül eladtuk mindkét lakást, megkaptuk a szükséges hitelt is, és közösen vettünk egy családi házat. Ezt követően alig három hónapra rá, hogy beköltöztünk közös szerzeményünkbe, egy kis idegen „becsekkolt” életünkbe, mindkettőnk nagy meglepetésére. Leendő gyermekünk úgy gondolta, márpedig neki éppen most felel meg az időpont (világválság ide, Bajnai kormány oda), hogy bejelentkezzen.
 
Párom legelső reakciója a pánik volt, én pedig hitetlenkedve fogadtam a hírt. Gondoltam, a végén úgyis vaklárma lesz az egész. Méghogy én apa??? Áááááá...ugyan már, ilyesmi csak mással esik meg. Aztán a doki is megerősítette: itt bizony megtermékenyítés történt. A fene a méhecskébe, aki beporozta a bibét – gondoltam. Párom ijedtsége átragadt rám is egy kicsit. Belegondoltam, mivel jár az ilyesmi. Mi mindenről kell lemondanom?  Egyikünk sem fiatal már. Hogyan tudjuk majd felnevelni? Lesz-e elég energiánk futkosni utána, amikor járni kezd. Ráadásul ott a nagy hitel a házra…

Jómagam időközben – akárminek is köszönve, legyen az a Gyurcsány kormány égbekiáltó sikereinek tárháza, az ifjabb Bush zsenialitása, Soros György spekulációja vagy Julius Andan néhai főnökeinek manipulációi – munka nélkül maradtam. Agyaltam rendesen, vajon megtehetjük-e leendő gyermekünkkel, hogy egy ilyen bizonytalan és lezüllött világba adunk neki belépést. Egyezséget kötöttünk a párommal: a hírt nem mondjuk el senkinek addig, amíg nem döntöttük el, mit tegyünk.

 

 

Kép

Kép forrása:http://www.gettyimages.com/detail/sb10066140b-012/Photographers-Choice

 

Harmincöt éven felül már egyre nagyobb a kockázata annak, hogy beteg gyereket hozunk a világra. Elkerülhetetlen a genetikai vizsgálat, amikor is egy hosszú tűvel mintát vesznek a méhlepényből. Az eljárásnak van némi vetélési kockázata, kissé aggódtunk is, de minden rendben zajlott. Mindössze néhány perces beavatkozásról van szó, ami után néhány órát pihenni kell a kórházban. Azt mondták, az eredményt pár hétre rá fogjuk megtudni. Végigültem a váróteremben, azt a csekély 3-4 órát, olvasgattam a falon található információkat a szülésről, szoptatásról, majd hazamentünk.

Amikor megkaptuk a genetikai vizsgálat eredményét, kiderült, hogy minden rendben van leendő kislányunkkal. Fellélegeztünk és kezdtük egyre jobban beleélni magunkat a helyzetbe. Be kell vallanom, számomra már az első ultrahangvizsgálat is csodás élményt nyújtott. Látván a picike kis Babszem Jankót (most már tudom, hogy inkább Janka), akinek már szinte mindene megvolt: keze, lába, orra...és olyan elevenen izgett-mozgott, mint egy trambulinon. Éreztem és tudtam, minden rendben lesz, mert ez a kisbaba ajándék a Jóistentől. Most jött, mert most kellett jönnie. Teremtőnk csak tudja, mit csinál. Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem szándékát?

Lassacskán párom is áttért eme hitemre, és mivel a vizsgálatok sem mutattak ki semmi rendellenességet, terjeszteni kezdtük a hírt. Családom, mondanom sem kell, kitörő örömmel fogadta a hírt. Apám annyira bezsongott, hogy lehozta a padlásról az én (több, mint 40 éve még sportosnak számított) babakocsim, és úgy üresen tologatta az udvaron. Ha látta volna valaki, aki nem ismeri, azt hitte volna, meghibbant.

Jelenleg a terhesség 17-ik hetében vagyunk. A lányom napról napra egyre nő, ezt párom pocakjának mérete tanúsítja. Úgy érzem, egy gyönyörű utazásnak az elején vagyunk. Azt kívánom, legyen szép és hosszú utazás ez a miénk.

Puszti Zoltán